Miért jó a Teletálnál dolgozni?

 Dolgozni jó, állásban lenni még jobb!

Minden nap azon dolgozunk, együtt a tulajdonosokkal, vezetőkkel, munkatársakkal, hogy valós benyomások alapján mondhassuk – „ide jó bejárni, itt jó dolgozni, ez a tökéletes munkahely”. 

Családias légkör

Nagyvállalat vagyunk, úgy is működünk, de már csak termékeink, szolgálatásunk révén is családias hangulat és légkör fogad. Mindannyian tiszteljük, becsüljük egymást, számunkra a csapatmunka fontos szempont és érték. Több, a kezdetektől itt lévő munkatárs segíti ennek az összetartó közösségnek, jó hangulatnak, csapatszellemnek a életbentartását. A megbízhatóság, kiszámíthatóság mellett kiegyensúlyozott, hosszú távú fejlődési lehetőséget biztosítunk munkatársainknak.

Egy csapat vagyunk

A gasztronomia világában dolgozva, lényeges a hagyományos értékek, s alapok megőrzése. Bízunk benne, hogy a hagyományos értékeket valló fiatalok és szakemberek számára vonzó munkahely tudunk lenni, ahol fontos a bizalom, a biztonság, a tisztelet, az elismerés. Olyan munkatársakat várunk, akik hosszabb távon képesek elköteleződni egy olyan Munkáltató felé, aki megfelelő teljesítmény esetén kiszámítható, kiegyensúlyozott fejlődési lehetőséget kínál számukra, megbecsüli, elismeri a közös eredmények érdekében végzett munkájukat. A sikerhez mindenki hozzátesz és az eredményből mindenki profitál.  

Tartozz közénk, légy Te is a csapatunk aktív tagja!  

További állásajánlataink

A pályázatokat egyelőre adatbázisunkba tudjuk fogadni. Amint lesz keresésünk, felvesszük a kapcsolatot a jelentkezőkkel

munkatársat keresünk Dunakeszire.

A munka jellegéből adódóan leginkább férfi munkavállalókat várunk!

Kollégánkat keressük Dunakeszire, RAKTÁROZÁSI területre...